Még vitatkoznak, mennyivel fizessünk többet

Infostart
2008. május 23. 05:04
Az energiahivatal döntésétől függ, hogy július elsejétől emelkedik-e a lakossági áramár. Az áramszolgáltatók a nagykereskedelmi árak emelkedése miatt kérték a fogyasztói árak emelését; az energiahivatal most vizsgálódik.

Bár az árampiac liberalizált, ezt inkább csak a nagyfogyasztók érzik. A kisfogyasztóknál az úgynevezett egyetemes szolgáltatásról szóló rendelet már korlátozza az árakat, mégpedig oly módon, hogy árrést szab meg. Azaz a szolgáltatóknak van lehetőségük érvényesíteni bizonyos költségeik emelkedését, de a szabott árrés figyelembevételével.

A fogyasztó a szolgáltatóktól kapja az áramot, az pedig a nagykereskedőtől. Magyarországon az áramkapacitások túlnyomó részével az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek (MVM) rendelkezik, a szolgáltatók vele állnak szerződésben. Az MVM az áprilisi hatósági gázár emelkedését, annak 25 százaléknyi részét a jogszabályok szerint érvényesítette nagykereskedelmi áraiban. A szolgáltatók ezért akartak árat emelni a fogyasztók felé.

Az energiahivatal szerint a kért 3-4 százalékos emelés nem indokolt, a saját szakembereik számítása szerint mindössze 1 százalék alatti emelés indokolt, a szabott árrést is figyelembe véve. A szolgáltatók éppen ezt vitatták az energiahivatalnál.

A hatóság most úgy döntött, hogy megvizsgálja a nagykereskedelmi árat, azaz az MVM eljárását, illetve egyeztetést is javasolt a felek között. A júliusi lehetséges áramáremelés most az energia hivatal vizsgálatától függ.

Ugyanakkor nem árt megjegyezni, hogy a földgáz ára újra emelkedhet, szakemberek 10-15 százalékos emelést várnak, ami kicsivel később az áramárakat is felfelé húzhatja. A jelenlegi vizsgálat annyiban kedvez a fogyasztónak, hogy a szolgáltatók annak lezártáig biztosan nem emelnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást