Adócsökkentő és adóátrendező javaslatok a pénzügyminisztertől

Infostart
2008. május 23. 16:16
Adócsökkentő és adóátrendező javaslatok is várhatók a jövő évi adóváltozási előterjesztésben - erősítette meg a pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón. Veres János szerint a az év első 4 hónapjában a tervezettnek megfeleloen, jól alakultak a gazdasági folyamatok.

Lesz jövőre adó- és járulékcsökkentés, sőt adórendszerbeli szerkezeti átalakítás is - mondta a pénzügyminiszter, hozzátéve, hogy azt most még nem tudja megmondani, hogy mekkora a kormány mozgástere ebben a kérdésben, azt ugyanis csak az első féléves számok ismeretében lehet majd kalkulálni.

Veres János úgy vélte, jelenleg nincs ok az idei GDP prognózis módosítására. A kormány az idén 2,4 százalékos bővüléssel számol. A pénzügyminiszter arról számolt be, hogy a konvergenciaprogram teljesülni fog.

Az idei államháztartási hiánycél valamivel a tervezett alatt lesz, azaz 4 százalékon belül. Hangsúlyozta azt is, hogy a a 2008-as számokban, makrogazdasági folyamatokban már az látszik, hogy a stabilizáció nehezebb részén túl van az ország.

A pénzügyminiszter az infláció kérdésében óvatosabban fogalmazott. Mint mondta, az első 4 hónapban egyértelmű volt, hogy csökkent a fogyasztói árak növekedésének üteme, januárban 7.1 százalékos volt sz infláció áprilisban 6,6 százalék.

Veres János szólt az eros forintról is, úgy vélte ez is az országgal szembeni bizalom erosödését és a fundamentumok javulását mutatja.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást