Toplistán a MOL és a Magyar Telekom

InfoRádió / MTI
2008. május 20. 12:05
Két magyarországi társaság is felkerült az 500 legnagyobb európai - nem pénzügyi téren működő - tőzsdei cég listájára. A Handelsblatt német gazdasági lap által összeállított 2007. évi listán a MOL a 152. helyre, a Magyar Telekom pedig a 450. helyre került.

A két társaság a megelőző évben jobb helyezést ért el, akkor a MOL a 126., a Magyar Telekom a 415. volt.

A nem pénzügyi területen működő cégek 500-as listáját a legnagyobb olajtársaságok vezetik: az első tíz cég közül négy olajipari konszern. A listavezető a Royal Dutch Shell 257 milliárd eurót (1 euró=246,29 forint) meghaladó árbevétellel. A második a British Petroleum, a harmadik a francia Total, a hatodik az olasz Eni.

Az első tíz cég között található még a Volskwagen (4.), a Daimler (5.) a Carrefour kereskedelmi vállalat (7.) az Arcelor-Mittal acélipari konszern (8.), a Siemens elektronikai konszern(9.) és az E.On energetikai társaság (10.)

A MOL 2007-ben 10,257 milliárd eurós árbevételt ért el, ami 10,8 százalékkal kisebb a megelőző évinél, nettó eredménye 1,005 milliárd euró volt, 23,3 százalékkal kevesebb a 2006 évinél.

A Magyar Telekom 2,667 milliárd eurós árbevételt ért el 2007-ben, az előző évihez képest 0,34 százalékkal többet, adózott eredménye pedig 238 millió euró volt, 20,7 százalékkal maradt el a 2006 évi szint mögött a Handelsblatt kimutatása szerint.