Bizalmat kapott a MÁV vezérigazgatója

InfoRádió / MTI
2008. május 14. 19:35
Megerősítette tisztségében a MÁV Zrt. vezérigazgatóját a társaság igazgatóságának ülésén Szabó Pál gazdasági és közlekedési miniszter.

A MÁV ZRt. kommunikációs igazgatóságának közleménye szerint a miniszter hangsúlyozta, hogy olyan szakmapolitikai együttműködésre törekszik a vasúttársasággal, amely a vasút hatékony működését szolgálja. Szabó Pál a testületi ülésen bejelentette, hogy Heinczinger István vezérigazgatói megbízatását és igazgatósági tagságát 2011. májusáig meghosszabbította.

A gazdasági tárca vezetője azt szeretné, ha az újonnan létesült szakminisztérium és a vasúttársaság között a munkakapcsolat gördülékennyé válna. A szakmapolitikai kérdésekben pedig olyan egyeztetésekre kerülne sor, amelyek a vasútvállalat hatékony működését szolgálnák.

Szabó Pál célnak tekinti azt is, hogy minél több uniós pénz kerüljön lehívásra és felhasználásra a vasút fejlesztése érdekében. Fontos feladatnak mondta emellett az állam és a vasút közötti közszolgáltatási szerződés megkötését.

Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy a MÁV immár rendelkezik olyan stratégiával, amely alapja lehet a vasút valódi szolgáltató vállalattá válásához, tiszta, pontos és gyors mobilitási alternatívaként jelenhet meg a közlekedési piacon. A vasúti szervezet átalakítása 2010-ig befejeződhet, amely átlátható viszonyokat teremt a vállalatcsoporton belül. A vezérigazgató úgy vélekedett: a közlekedési minisztérium segítő támogatásával megvalósulhatnak az uniós forrásokból 2013-ig tervezett vasúti infrastruktúra fejlesztések.

A vezérigazgató szerint fontos az is, hogy a következő időben a közlekedési hatóságokkal is konstruktív együttműködés alakuljon ki, és közös munka sikereként létrejöhet egy korszerű, versenyképes, európai színvonalat képviselő vasút Magyarországon.