Mártha Imrét javasolják az MVM vezérigazgatójává

InfoRádió / MTI
2008. május 7. 15:41
Az MVM vezérigazgatójává Mártha Imre jelenlegi vezérigazgató-helyettest, elnöknek pedig Lengyel Gyula korábbi első embert, jelenlegi igazgatósági tagot javasolja a Nemzeti Vagyonkezelő az áram-nagykereskedő cég pénteki közgyűlésén - erősítette meg a kormányszóvivő szerdán.

Kedden benyújtotta lemondását Vásárhelyi István, a cég elnöke, aki mindössze három hónapig ült a vezetői székben.

A miniszterelnök március elején utasította a pénzügyminisztert, hogy haladéktalanul tegyen lépéseket a villamosenergia-piacon tapasztalható monopolisztikus helyzet felszámolása érdekében.

Az akkori bejelentés szerint Veres János feladata, hogy a Magyar Villamos Művek Zrt. működésével kapcsolatban
haladéktalanul kezdeményezze, illetve hajtsa végre a szakmailag
indokolt személyi, szabályozási és szerkezeti változtatásokat. Ez egyben azt is jelentette, hogy távozik az MVM vezérigazgatója, Kocsis István.

A lépés célja az, hogy belátható időn belül felszámolja a hazai árampiac monopolisztikus jellegét előidéző tényezőket, illetve olyan piaci folyamatok induljanak be, amelyek jobban érvényesítik a fogyasztók érdekeit - szólt a hivatalos indoklás.

A változtatásoknak másik célja az, hogy az Új Tulajdonosi Programmal összefüggésben úgy alakuljon át az MVM, hogy az biztonságos gyarapodást nyújtó befektetéssé válhasson azok számára, aki a társaság a részvényeiből jegyeznek majd.