Tavaly is a magyar hiány volt a legnagyobb

InfoRádió / MTI
2008. április 18. 15:17
Az euróövezetben tavaly az összesített GDP 0,6 százalékára csökkent a tagországok összes államháztartási hiánya - közölte az unió statisztikai hivatala. Az arány 2006-ban még 1,3, 2005-ben pedig 2,5 százalék volt.

Magyarország államháztartási hiánya az uniós összesítés szerint 5,5 százalékra csökkent a 2006-os 9,2 százalékról. Ezzel tavaly is listavezetők voltunk az Európai Unióban, csakúgy, mint 2006-ban.

A második helyen Nagy-Britannia váltotta fel Portugáliát: a brit hiány tavaly 2,9 százalék volt. A harmadik helyezett Görögország volt, 2,8 százalékkal. A környező országok közül Csehország hiánya a GDP 1,6 százaléka, Szlovákiában 2,2 százaléka, Lengyelországban 2,0 százalék volt.

Szomszédjaink közül a legmagasabb hiány Romániában volt: 2,5 százalék. Nagyon jól teljesített viszont Ausztria, ahol a deficit 0,5 százalék volt, illetve Szlovénia 0,1 százalékkal.

Tizenegy tagállamnak volt többlete tavaly. A listavezető Finnország. Az északi ország államháztartási többlete 5,3 százalék volt, és ezzel csaknem 1 százalékkal előzi meg a második helyezett Dániát, amely 2006-ban még első volt az unióban.

Az államadósságot illetően negyedikek vagyunk

A magyar államadósság tavaly a GDP 66 százalékát tette ki. Ezzel a negyedik helyezettek vagyunk az EU-ban. Az uniós alapszabály, az úgynevezett maastrichti korlát legfeljebb 60 százalékot engedélyez.

A legnagyobb arányú államadóssága tavaly a már korábban is listavezető Olaszországnak volt, 104 százalék, sorrendben utána Görögország 94,5 százalékkal következik, a harmadik Belgium 84,9 százalékkal. Összesen nyolc EU-tagország államadóssága volt több tavaly az előírt 60 százaléknál.

Csakúgy, mint a legrosszabbaknál, a legjobbaknál sem változott 2006-hoz képest a sorrend. Észtország a listavezető: államadóssága csupán a GDP 3,4 százalékának felelt meg 2007-ben. Sorrendben utána Luxemburg következik 6,8 százalékos aránnyal, majd Lettország 9,7 százalékkal. A negyedik legjobb a szomszédos Románia lett, ahol a magyar 66-tal szemben mindössze 13 százalék az államadósság mértéke.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kaputa Júlia összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást