Elfogadta a Magyar Bankszövetség elnöksége a régi hitelek újra cserélését megkönnyítő ajánlást. A szervezet honlapján közzétett dokumentum szerint az ajánláshoz nem kötelező csatlakozni, de az előírások megszegése esetén etikai eljárás indítható.
Osváth Piroska, a Magyar Bankszövetség vezető jogtanácsosa elmondta: az új szabályok szerint az adós az új banknak jelzi hitelkiváltási szándékát, majd a régi kölcsönt nyújtó pénzintézetnek a kérelem megérkezését követő 5 napon belül át kell küldenie a szükséges adatokat.
A szakember hangsúlyozta: a hitelkiváltásban is érvényesülnie kell a fogyasztókért folytatott versengésnek, így a régebbi hitel nyújtójának módja lesz arra, hogy a korábbinál kedvezőbb ajánlatot tegyen ügyfelének, miután értesült szándékáról.
Az ajánlás felhívja a figyelmet a felelős hitelezésre is, vagyis a bankoknak törekedniük kell arra, hogy az adós ne rövid távú kedvezmények alapján, hanem hosszabb távú szempontok mérlegelésével hozza meg döntését.