Elöregedőben a világ

Infostart
2008. április 2. 16:44
A következő 10-20 évben nő az 50 évnél idősebbek, illetve csökken a fiatalok aránya a teljes népességhez képest, ami hatással lesz a többi mellett a munkaerőpiacra, demográfiára és a fogyasztásra. Erre pedig fel kell készülnie a társadalomnak. - mondta el egy szakmai konferencián a GfK kutatóintézet ügyvezető igazgatója.

Kozák Ákos az InfoRádióban elmondta: jelenleg Japánban a legrosszabb a helyzet, ott jelenleg a 65 évnél idősebbek a népesség negyedét teszik ki, 35 év múlva pedig a lakosság 45 százalékát adják majd az idősek.

Ez azonban több európai országban is megfigyelhető majd. 2050-re az európai társadalom többségében 40 százalék felett lesz a 60 évesnél idősebbek aránya.

Kozák Ákos szerint ez előrevetíti, hogy változtatni kell a nagy ellátórendszerek jelenlegi működésén. Sok helyen felvetették már, hogy emelni kell például a nyugdíjkorhatárt.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást