eur:
394.16
usd:
365.27
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Veres: Moszkvának nincs köze az MVM vezérigazgatójának menesztéséhez

A Magyar Villamos Művek Zrt. szervezeti átalakításával és az árampiac szabályozásának módosításával a kormánynak az a célja, hogy se 2008-ban, se az utána következő években az áramár ne jelentsen nyomást az inflációra - mondta a pénzügyminiszter a kormányszóvivői sajtótájékoztatón. Veres János szerint az átalakításokat követően csökkenhet az áram ára.

A pénzügyminiszter egyetértett a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásával, amely szerint az energiaárak csaknem 1 százalékkal emelhetik az inflációt, ha az állam nem avatkozik be.

Veres János arra egyelőre nem tudott válaszolni az InfoRádióban, hogy mikor nevezik meg a Magyar Villamos Művek új vezérigazgatóját, és elmondta azt is, hogy a változtatások hátráltathatják a cég tőzsdére történő bevezetését is.

Azt azonban cáfolta, hogy elkészült volna az Új Tulajdonosi Programba bevont cégek listája, mint ahogy azt is, hogy az MVM vezetőjének menesztése összefüggésbe hozható lenne a miniszterelnök moszkvai útjával vagy az OMV-MOL vitával.

Szervezeti változás kell

Az MSZP parlamenti frakcióvezetője szerint szervezeti és nem személyi változásokkal oldható meg, hogy verseny alakuljon ki a magyar árampiacon.

Lendvai Ildikó az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a monopolhelyzet megváltozásához azt is meg kell nézni, hogy adott esetben a Magyar Villamos Műveknek milyen más szerepet lehetne adni.

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×