eur:
394.46
usd:
370.46
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Idén még marad a Széchenyi Kártya kamattámogatása

Az idén megmarad a Széchenyi Kártya kamattámogatása, bár a kormány korábban azt tervezte, hogy a kedvezményt az év elején megszünteti.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium tájékoztatása szerint a január 1-je és december 31-e között kibocsátott Széchenyi Kártyák esetében továbbra is 1 százalék a kamattámogatás, 10 millió forint hitelösszegig, 365 napra.

A Széchenyi Kártyát működtető KA-VOSZ vezérigazgatója elmondta: azt tervezik, hogy belátható időn belül megjelentetik a két éves futamidejű Széchenyi Kártya-2-t.

Krisán László közölte: az új kártya bevezetésekor hosszabb időre változtatják a hiteltörlesztés eddigi negyedéves kötelezettségét. A Széchenyi Kártya Program 2002 augusztusában indult a kis- és közepes vállalkozók forráshiányának enyhítésére.

A gazdasági tárca adatai szerint a lehetőséggel 2007 végéig mintegy 87 ezren éltek; ezzel 457 milliárd forintnyi hitelkeret nyílt meg az igénybevevő vállalkozások előtt.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×