Moszkva megkezdte Kijev fenyítését

InfoRádió / MTI
2008. március 3. 10:59
Negyedével csökkentette a Gazprom orosz gázipari cég az Ukrájnába szállított gáz mennyiségét.

A Gazprom bejelentette, hogy korábbi figyelmeztetésének megfelelően hétfőn - közép-európai idő szerint - reggel 8 órától 25 százalékkal csökkentette gázszállításait Ukrajnába.

Az orosz cég hangsúlyozta: az intézkedés nem érinti az európai fogyasztókat.

Szergej Kuprijanov, a Gazprom szóvivője elmondta, hogy az orosz cég kész folytatni a tárgyalásokat az ukrán féllel.

A Gazprom napi 30 millió köbméterrel csökkentette Ukrajnának szánt gázexportját.

A Gazprom pénteken fenyegette meg Ukrajnát, hogy hétfőtől csökkenti az oda irányuló gázexportot a kifizetetlen adósságok és a folyó évre vonatkozó gázszerződés hiánya miatt.

A múlt hét csütörtökön és pénteken is voltak tárgyalások a két fél között, de ezek eredménytelenül értek véget, és ezután jelentette be pénteken a Gazprom az intézkedést.

A Gazprom adatai szerint Ukrajna idén eddig 1,9 milliárd köbméter leszállított földgáz után 600 millió dollár adósságot halmozott fel.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást