Két hét alatt ideérhet a kínai áru

Infostart
2008. január 24. 15:01
A 35-40 napig tartó tengeri teherszállítási időhöz képest fele annyi idő alatt, akár két hét alatt is megérkezhet a kínai áru Európába, ha a jövőben vonaton szállítják az árut a távol-keleti országból.

Az első konténervonatot január 9-én indították útnak Kínából, és szerdán érkezett meg Magyarországra - mondta el az InfoRádióban a szerződő partner, a GYSEV vezérigazgatója.

Székely Csaba hozzátette: a 12 konténer kísérleti jelleggel indult útnak, de ha beválik ez a fuvarozási mód, akkor februártól heti rendszerességgel indulhatnak 50-60 konténerből álló szerelvények Európa felé.

Mint mondta, a vasúti szállítás olcsóbb lehet, mint a vízi, de a legnagyobb előnye az, hogy az áru feleannyi idő alatt érkezik meg vasúton, mint a tengeren.

A 12 konténert Záhonynál nagyjából fél óra alatt rakták át a keskeny nyomtávú szerelvényekre, majd a vonat elindult Németország felé.

A MÁV záhonyi átrakókörzete felkészült a kínai áruk fogadására és továbbítására: naponta akár 300-480 konténer átrakására is képes, és ezer konténeres tárolási kapacitással rendelkezik.

Hanganyag: Panulin Ildikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást