Zuhan a BUX

InfoRádió / MTI
2008. január 22. 09:53
Több mint ezer pontot esett a kereskedés első félórájában a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.

A BUX 895 pontos, 3,83 százalékos eséssel nyitott, majd 22.206 pontig süllyedt az értéke. Ez 1.163 ponttal, csaknem 5 százalékkal alacsonyabb a hétfői záró értékénél.

Innen kissé följebb kapaszkodott az index, és 9.45 órakor 22.476 ponton állt, ami megegyezik a nyitó szinttel.

A nyugat-európai részvénypiacok kedden 4 százalék körüli gyengüléssel nyitottak a hétfői 6 százalékot felülmúló csökkenés után.

A befektetőket továbbra is az a várakozás befolyásolja, hogy recesszió felé közeledik az amerikai gazdaság, ami fékezheti a globális gazdaság növekedését.

A keddi kereskedés kezdete után mintegy 20 perccel a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 216,70 pontos gyengüléssel 5361,50 ponton volt. A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 350,68 pontos csökkenéssel 6439,51 ponton állt.

A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 3,6 százalékkal 1233,33 pontra csökkent, miután hétfőn közel 6 százalékkal süllyedt.

Az első, közel fél órában jelentősen gyengültek az energetikai cégek papírjai, így a Total 3 százalékot meghaladó, a BP közel 4 százalékos veszteségen volt a kőolaj erőteljes árcsökkenése miatt.