Növelné befolyását az Elműben az RWE

InfoRádió / MTI
2008. január 9. 12:30
Az RWE megállapodást kötött a WestLB AG-vel, hogy összehangoltan járnak el az Elmű Nyrt.-ben való további befolyásszerzés érdekében - közölték a megállapodásban résztvevők a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő 10,5 százalékos Elmű-csomagra csütörtökig nyújthatnak be ajánlatot a pályázók - mondta Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes.

A főpolgármester-helyettes elmondta: amennyiben a pályázat eredményes, úgy a nyertessel már másnap, pénteken megköthető az adásvételi szerződés. A meghívásos tenderen résztvevők nagy száma alapján a főváros bizakodó, és arra számít, hogy január végéig befolyik a részvények ellenértéke.

Az RWE és a WestLB együttműködésében - a közlemény szerint - amennyiben a WestLB részesedést szerez az Elműben, úgy azt hosszú távon nem kívánja megtartani, ezért eladási és vételi opciós megállapodásokat kötnek a felek. Az RWE jelenleg 55,26 százalékos befolyással rendelkezik az Elműben, a WestLB nem rendelkezik Elmű-részvényekkel.

A Fővárosi Közgyűlés tavaly év végén döntött arról, hogy egyben kívánja értékesíteni a tulajdonában lévő, több mint 640 ezer darab Elmű-részvényt, és a minimális eladási árat részvényenként 25 ezer forintban határozta meg.

A minimális ár alapján a részvénycsomag értéke 16 milliárd forint, míg a részvények jelenlegi 29.900 forintos tőzsdei árfolyamán számítva meghaladja a 19 milliárd forintot.