eur:
395.74
usd:
371.98
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

A brit gazdasági csoda vége közeledik?

Az internetes tőzsdei buborék kipukkadása óta a legborúlátóbb előrejelzéseket adták a brit gazdaság következő évére a Financial Times által kérdezett elemzők, akik jelentős ingatlanpiaci árzuhanást, sőt nagy valószínuséggel recessziót is jósoltak.

A Financial Times londoni üzleti napilap által elvégzett hagyományos év eleji felmérés összesítése szerint a megkérdezett 55 szakértő közül több is aggasztó jelként említette, hogy a korábbiaknál kevésbé tűnik hatékonynak a legfőbb jegybanki likviditásszabályozó eszköz, a kamatpolitika.

Ezen túl az újság összegzéséből az is kiderül: a megkérdezett elemzők az eddigi általános állásponttal szemben immár korántsem átmeneti kiugrásnak, hanem középtávon ható inflációs forrásnak tartják az élelmiszer- és az energiaszektorban érvényesülő erőteljes árnyomást.

Az egyik szakértő azt állítja, hogy az éves brit fogyasztói infláció szeptemberre várhatóan 3 százalék fölé emelkedik, holott a kormány a brit jegybank számára csupán 2 százalékos inflációs célt ír elő.

Egy másik elemző úgy látja, hogy a globális likviditáspiac bedugulása egyelőre csupán a brit lakóingatlan- és pénzpiacot érintette, ezzel szemben 2008-ban a reálgazdaság hirtelen megtorpanására is számítani lehet: a becslés szerint a brit GDP-érték bővülési üteme a tavalyra várt 3,1 százalékról 2008-ban 1,8 százalékra csökken.

A Financial Times által kérdezett elemzők egyetértenek abban, hogy a brit ingatlanpiacon jelentős korrekció várható. Az egyik szakértő 20 százalékos átlagos árzuhanást jósolt a következő fellendülés kezdetéig, de volt olyan előrejelzés is, amely a következő két évre 30 százalékos visszaesést valószínűsített.

Mindent egybevetve, bár a Financial Times által megkérdezett elemzők a brit gazdasági stabilitást veszélyeztető válságot ugyan nem jósolnak, de a recessziót egyáltalán nem zárják ki.

A felmérésbe bevont szakértők közül sokan kiemelték azt a kockázatot, amelyet az esetleges amerikai recesszió járványos hatása jelentene.

A cambridge-i egyetem egyik professzora szerint egy mostani amerikai recesszió "mélyebb és makacsabb" lenne, mint az elmúlt évtizedek recesszióinak bármelyike.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb részletek az idősek jogosítványáról

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en, közöttük igen magas korú jelentkezők is.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×