eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Erőteljes megszorításokat jósol az ÁSZ elnöke

Az Állami Számvevőszék elnöke szerint, ha a parlament előtt lévő közpénzügyi szabályokat 2002-től alkalmazták volna, az akár 40 százalékkal is csökkenthette volna az eladósodottság mértékét. Kovács Árpád azonban rámutatott: a javaslat finomításra szorul, jelenlegi formájában ugyanis erőteljes megszorítással és költségvetési kiadáscsökkentéssel járhat.

Az ÁSZ elnöke az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának ülésén aggályosnak nevezte a javaslat önkormányzatokat érintő szabályozását is. Szerinte az előterjesztés még csak 60-70 százalékos készültségben van.

Kovács Árpád elmondta: míg a költségvetés bevételi oldalánál az állampolgároknak és a vállalkozásoknak súlyos szankciókkal is szembe kell nézniük, a kiadási oldalon a felelősségre vonás ma még teljesen hiányzik, és ezt megnyugtató módon pótolni kell.

Az elvekben egyetértenek, a konkrétumokban nem

Veres János pénzügyminiszter elmondta: a parlamenti pártok egyetértenek azzal, hogy az alkotmány egészüljön ki egy közpénzügyi fejezettel, illetve, hogy az önkormányzatok adósságszabályozása pontosításra szorul. A konkrét megfogalmazásban azonban még elérnek a vélemények.

Mint mondta, a reáladósság szabály biztosítaná, hogy az inflációval korrigált adósság mértéke ne nőhessen, a költségvetés elsődleges egyenlege csak pozitív lehet a tervezet szerint, ami az önkormányzatok esetében korlátozná a működési kiadásokra felvehető hitelek mértékét, nem korlátozná azonban a fejlesztési hitelfelvételt.

A költségvetési hivatal "beárazná" a készülő törvények, módosító indítványok költségvetési hatásait, illetve véleményezné a kormány két évre előretekintő tervezési számainak megalapozottságát. A hivatal az Országgyűléshez rendelt önálló intézmény, a parlamentnek tartozik felelősséggel - tette hozzá.

Fidesz: nem teljesültek a feltételek

Varga Mihály a költségvetési bizottság fideszes elnöke, elmondta, hogy pártja a költségvetési hivatal felállításának támogatását három feltételhez kötötte: az intézmény lehetőség szerint független legyen, minél kevesebbe kerüljön az adófizetőknek és hatásköre is tisztázott legyen.

E feltételeknek Varga Mihály szerint nem felel meg maradéktalanul a javaslat, és túlzott sietségnek tartotta az általános vita megkezdését is.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×