Most befektethet a klímaváltozásba

Infostart
2007. november 16. 14:29
Környezetvédelembe fektet a Budapest Alapkezelő új alapja. A cég befektetési igazgatója azt mondta: meggyőződésük, hogy a zöldipar hatalmas fejlődés előtt áll.

Három új befektetési alapot kínál ügyfeleinek a Budapest Alapkezelő, mindhárom a klímaváltozással illetve a környezetvédelemmel kapcsolatos - mondta az InfoRádióban Duronelly Péter.

Az első csomag öt, a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos részvényből remél hasznot, a befektetési igazgató szerint ugyanis elkerülhetetlen, hogy ezek a cégek a jövőben ne kapjanak elég hangsúlyt.

Duronelly Péter szerint a jövőben az ilyen vállalatok állami támogatást is kaphatnak, termékük átvételét pedig kvóták írják majd elő, a klímaváltozás ugyanis ezt megkívánja majd.

Egy másik befektetési alap a környezetterhelést csökkentő technológiában lát fantáziát, a többi mellett a hulladékgazdálkodásban vagy a víztisztításban.

A harmadik a mezőgazdaságba fektet, a klímaváltozás hatására ugyanis jelentősen emelkedhetnek a mezőgazdasági termékek ára.

Hanganyag: Panulin Ildikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást