eur:
392.34
usd:
367.17
bux:
0
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Saját magunk alatt vágjuk a fát

Európa-szerte kiszorítják az egységesített vetőmagok, növényfajták a régi tájfajtákat és velük együtt a termelési módokat is. A folyamat az utóbbi évtizedekben Magyarországon is elindult, az európai csatlakozás idején pedig fel is gyorsult.

A régi növényfajták törvénytelenné váltak, miközben génkészletük óriási gazdasági jelentőséggel is bír. Az Európai Unió ugyanis az ezredforduló élelmiszerbotrányaira válaszul egységesítette a növénytermesztés és állattenyésztés eljárásait, szabályait - mondta az InfoRádióban a Védegylet munkatársa.

A szabványokat az unió "ráerőltette" a tagállamokra, amelynek következtében számos tájfajta kiszorulhat. A Magyarországon termesztett, nagyjából 1200 hagyományos almafajta közül egyik sincs benne az európai vetőmag-katalógusban, pedig legálisan csak ezeket lehetne termeszteni - közölte Simonyi Bori.

A tájjellegű élelmiszerek termelői összefogtak, és annyit már elértek, hogy megőrzési céllal engedélyeznek már olyan fajtákat is, amelyek nem szerepelnek az európai listán, ehhez azonban legalább 70 hektáron kell termeszteni azokat.

Simonyi Bori hangsúlyozta: a genetikai változatosság hatalmas érték, ezért érdemes lenne nagyobb lépéseket tenni a tájfajták megőrzése érdekében.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 18. 07:57
×
×
×
×