"Tolerálható mértékű" áramár-emelkedést remélnek

Infostart
2007. szeptember 12. 14:38
Egyelőre nehéz megbecsülni, hogy mennyivel emelkedik az áram ára, de remélhetőleg a tolerálható tartományban marad - mondta a gazdasági tárca szakállamtitkára. Felsmann Balázs hozzátette: a nyugat-európai árak jövő év elejétől mintegy 20-30 százalékkal növekednek, és ennek egy része biztosan megjelenik a magyar árakban is.

Ugyan az energiapiaci liberalizáció miatt akár csökkenthetne is az áram ára, az elmúlt negyedévben az unió piacain látható áramdrágulás szinte biztosan érinteni fogja Magyarországot is - mondta a gazdasági tárca szakállamtitkára.

Felsmann Balázs hozzátette: a szeptemberi árakhoz képest mintegy 20-30 százalékos áramár-emelkedés látható a januári kapacitás-lekötéseknél, amelyet a szakember szerint nem lehet a határokon megállítani, egyrészt mert a magyar gazdaság kicsi és nyitott, másrészt, mert hiába fékezi le a kormányzat az árakat, azokat valamikor, valakinek meg kell majd fizetnie.

A gazdasági tárca államtitkára szerint a nyugat-európai áremelkedés legalább egy része a magyar árakban is megjelenik.

"Azt gondoljuk, hogy ezen az ágon biztos, hogy növekedés várható, reméljük, hogy ezt a növekedést tolerálható tartományban lehet tartani" - mondta Felsmann Balázs.

Hozzáfűzte: ennek érdekében minél átláthatóbb kereskedelmi rendszert kell létrehozni a magyarországi kapacitások értékesítésére, és biztosítani kell, hogy ezek a kapacitások döntő részben a hazai igényeket elégítsék ki.

Felsmann Balázs közölte: az áram árának emelkedése miatt szükség lesz a fogyasztói ár szociális jellegű támogatására, ez a kompenzáció szerinte 1-10 milliárd forint lehet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást