Közzétették a hivatalos GDP-adatot

InfoRádió / MTI
2007. szeptember 7. 11:22
A bruttó hazai termék (GDP) 2007 II. negyedévében 1,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, az első fél évben a gazdasági növekedés a naptári hatás kiszűrésével és azt figyelembe véve egyaránt 1,9 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az előző negyedévhez képest mért szezonálisan kiigazított adatok alapján a GDP 0,1 százalékkal emelkedett.

A korábbi, előzetes közlés szerint a gazdasági növekedés a második negyedévben - a kiigazítatlan adatok alapján és a naptári hatás kiszűrésével is - 1,4 százalékos volt.

A GDP az idén az első negyedévben 2,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, a naptári hatás kiszűrésével 2,8 százalékkal nőtt.

Tavaly a második negyedévben a bruttó hazai termék kiigazítás nélkül 3,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, naptári hatás kiszűrésével pedig 4 százalékkal haladta meg a 2005. második negyedévit.

Az idén az első hét hónapban a külkereskedelmi áruforgalom hiánya az előzetes adatok szerint 639,2 millió euró volt, 958 millió euróval kevesebb, mint egy évvel korábban.

Az export euróban számolva 18 százalékkal, az import 14 százalékkal emelkedett az előző év hasonló időszakához képest.

PM: minden rendben van

Mind a második negyedéves növekedési adatok, mind pedig a legújabb külkereskedelmi számok azt mutatják, hogy eredményesen, a kijelölt pályának megfelelően zajlik a kormány konszolidációs és reformprogramjának végrehajtása - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

A PM közleménye szerint a növekedés elsősorban azért lassult le, mert az állami fogyasztás kisebb lett, a közszférában megvalósulóban van az a keresletszűkítés, amely szükséges az egyensúly helyreállításához.

A program kisebb állammal számol, és a kisebb állam kisebb állami fogyasztást jelent. Ennek hatása megjelenik a növekedési számokban, hiszen a GDP termelésben a közszféra részaránya egyáltalán nem elhanyagolható - áll a közleményben.

Ugyanakkor az ipar - különösen az exportban legjelentősebb szerepű feldolgozóipar - teljesítménye és beruházása kedvezően alakul, és ennek hatása a növekedésre még erőteljesebbé válhat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Török Zoltán, a Raiffeisen elemzõje
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Szuppán Gergely, a Takarékban elemzõje
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást