Rántotta lesz az aranytojásból

Infostart
2007. szeptember 6. 06:25
Minimális átrendeződést hozott a megtakarítások piacán, hogy a kamatadó egy évvel ezelőtti bevezetése miatt a legtöbb befektetés augusztusban lejárt - mondta el az InfoRádiónak a Budapest Alapkezelő vezérigazgatója. Fatér Gyula szerint az átcsoportosítás nyertesei a bankbetétekkel szemben a befektetési alapok voltak. Hozzátette: kormányzati megszorító intézkedések hatása érezhető volt, a lakosság egy része kénytelen felélni a korábbi megtakarításait.

A várakozásoknál kisebb mértékben rendeződött át a megtakarítások piaca a kamatadó bevezetése miatt.

Bár mindenki arra készült, hogy az akciós ajánlatok hatására az ügyfelek bankot váltanak, ez nem történt meg - mondta az InfoRádiónak a Budapest Alapkezelő vezérigazgatója.

Fatér Gyula szerint a pénzintézetek nagy vehemenciával próbáltak meggyőzni egy szélesnek hitt ügyfélkört, amely - mint később kiderült - nem is volt akkora, mint amekkorára a piac számított.

A megszorító intézkedések hatása idén jól látszik: 2007-ben nem nőtt a betétek összege, sőt, inkább szűkült a betétpiac. A szakértő szerint ez egy ideig még így is marad.

Sokan nincsenek olyan helyzetben, hogy megtakarítsanak, azok pedig, akik korábban félre tudtak tenni, inkább felélik egy részét ezeknek az összegeknek - közölte Fatér Gyula.

A Budapest Alapkezelő vezérigazgatója úgy véli: azok, akik a különböző gazdasági ciklusoktól függetlenül is tudnak megtakarítani, képzettebbek és tájékozottabbak.

Ezek az ügyfelek - az átlagos, kockázatmentes betéti formákat választókkal szemben - hajlamosak a kockázatosabb, de a magasabb potenciális hozamot ígérő konstrukciókat választani.

Azok sem késtek le még semmiről, akik nem váltottak augusztusban, de lejártak a tavalyi befektetéseik, hiszen a jobb ajánlatok továbbra is ott vannak a piacon - mondta Fatér Gyula.

Hanganyag: Kaputa Júlia


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást