Oszkó: Csak kis mértékben változnak az adótörvények

Infostart
2007. szeptember 6. 11:36
Csak kisebb átalakításokra, így például adók összevonására, egyszerűsítésre lehet számítani a jövő évi adótörvényekben - mondta el az InfoRádióban Oszkó Péter, a Deloitte elnök-vezérigazgatója. Hozzátette: az adójóváírás átalakításával körülbelül 30 milliárd forintot hagy az állam az állampolgárok zsebében.

A Deloitte elnök-vezérigazgatója elmondta, lényegi, rendszerszerű átalakításra jövőre még nem kell számítani, ezt a kormány csak 2009-re tervezi.

Az átalakítások mégis az egyszerűsítés irányába mutatnak. Egy-két alanytól eltekintve nem változik az emberek terhelése sem - közölte az Oszkó Péter.

A vállalkozásokat terhelő kisebb adók összevonásával például rosszabbul járnak azok, akiknek eddig nem kellett az összes adót megfizetniük, mások azonban profitálnak belőle. Az állami célja az, hogy összességében ne változzanak a bevételek.

Az adójóváírás és a kiegészítő adójóváírás szabálya a személyi jövedelemadót fizető emberek számára kedvezően változik. Azok járnak jól, akik havonta legalább 83 ezer forintot keresnek, de legfeljebb 220 ezer forintot. Az állami bevételek 30 milliárd forinttal csökkennek a döntés okán.

Oszkó Péter elmondta azt is, hogy az adózás egyszerűsítése érdekében dolgozó versenyképességi kerekasztal várhatóan az év végére teszi meg a javaslatát. Ezek alapján a jogalkotási munka a jövő évtől kezdődhet meg, így az ötletek leghamarabb a 2009-es adótörvényekben szerepelhetnek.

Hanganyag: Kaputa Júlia


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást