Az első fél évben 220 millió forint privatizációs bevétele volt az ÁPV ZRt.-nek. Ennek döntő része, 200 millió forint, a Malév eladásából származott. A 3,5 milliárd forint jegyzett tőkéjű magyar nemzeti légitársaság közel 100 százaléknyi részvénycsomagját a Borisz Abramovics orosz üzletember érdekeltségébe tartozó, Magyarországon bejegyzett Airbridge Zrt. vette meg, átvállalva a légitársaság több mint 30 milliárd forintnyi hitelét is.
Az nem derül ki, hogy az első félévben melyik volt az a három további tranzakció, amelyet lezárt a vagyonkezelő. A félév végén az ÁPV ZRt. kezelésében lévő 120 vállalatból 84 privatizálható állami vállalat volt, amiből 22 társaság 100 százalékban, és kettő többségi arányban tartós állami tulajdonban maradó cég.
Június végén a tizenkét, kisebb hányadban tartós állami tulajdonban maradó cégből ötnél csak egy-egy darab aranyrészvény volt a privatizációs szervezetnél. Az ÁPV kezelésében lévő vagyon könyv szerinti értéke június végén több mint 772 milliárd forint volt.
A privatizációs szervezet bevétele - pénzforgalmi személetben, bruttó elszámolásban - az év első felében elérte a 10 milliárd forintot, amiből 9.228 millió forint a kapott osztalék volt. Az összes kiadás ugyanakkor meghaladta a bevételeket, csaknem 19 milliárd forintot tett ki, és ebből a 9.228 millió forint osztalékbevételt a költségvetésbe fizette be az ÁPV.
Az állam tulajdonosi felelőssége kapcsán a privatizációs szervezet további 5,384 milliárd forintot környezetvédelmi feladatokra fordított. Ilyen volt például, a volt szovjet ingatlanok környezetvédelmi kárelhárítása, amelynek költsége az első félévben elérte a 148 millió forintot.
Az év eleji 82 milliárd forint privatizációs tartalékból a félév során 1.577 millió forintot használt fel az ÁPV. Ebből a legnagyobb tételt, 1,4 milliárd forintot a kárpótlási jegyek életjáradékra váltásával kapcsolatos kifizetések jelentették.