Olasz vállalatot vett a MOL

InfoRádió / MTI
2007. július 31. 09:40
A MOL hétfőn szerződést írt alá az Italiana Energia e Servizi (IES), finomítással és kereskedelemmel foglalkozó társaság 100 százalékának megvásárlására - közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A végleges vételárat az ügylet lezárása után hozza nyilvánosságra a MOL, a tranzakciós dokumentumokban vállalt titoktartási kötelezettségekkel összhangban. A tranzakció zárása a versenyhivatali jóváhagyás függvényében 2007. negyedik negyedévben várható.

Az IES tulajdonában van a mantovai finomító, és 165 töltőállomásból álló kiskereskedelmi hálózatot is működtet - ebből 30-at maga a társaság birtokol. A MOL 15 százalékkal, éves szinten 2,6 millió tonnáról 3 millió tonnára kívánja növelni a mantovai finomító kapacitását a következő 5 évben, egy 130 millió eurót kitevő fejlesztési program végrehajtásával.

Az IES 1,295 milliárd euró árbevétel mellett 98 millió euró EBITDA-t ért el a 2006. június 30-ig tartó pénzügyi évben.

A MOL közleménye szerint a társaság mintegy fél évig tartó versenytárgyalást követően írta alá a 600 alkalmazottat foglalkoztató, magántulajdonban lévő olajfinomító és kereskedelmi vállalat megvásárlásáról szóló szerződést.

Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató szerint ez a lépés a vállalat számára nem csupán akvizíciós, hanem organikus növekedést is jelent, ami újabb értéknövelő befektetés a részvényesei számára.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mosonyi György, a MOL vezérigazgatója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Kuti Ákos, a Cashline elemzõje
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást