Razziát tartottak a Microsoftnál

Infostart
2007. július 26. 11:01
A Gazdasági Versenyhivatal erőfölénnyel való visszaélés miatt eljárást indított a Microsoft Magyarország ellen.

A Versenyhivatal munkatársai még múlt héten, július 19-én értesítés nélküli helyszíni szemlét, azaz razziát tartottak az amerikai szoftveróriás magyarországi leányvállalatánál.

A versenyhivatal szerint ugyanis a cég vélhetően olyan feltétel- és kedvezményrendszert alkalmaz a viszonteladóknál, amely ellenérdekeltté teszi azokat abban, hogy más cég szoftvereit is forgalmazzák. Ha ez igaz, akkor ezzel a cég Európai Uniós szabályokat is sért.

A Microsoft magyarországi piaci részesedése 90 százalékos, az erőfölény tehát megvan.

A versenyhivatal sajtóosztályán kérdésünkre azt mondták, hogy folyamatban lévő ügyről további információkat nem adhatnak ki. Tárkány-Szűcs Attila, a Microsoft Magyarország igazgatója kérdésünkre megerősítette a razzia tényét, és elmondta, hogy a GVH munkatársai dokumentumokat és elektronikus adatokat is lefoglaltak.

Õ egyébként úgy véli, hogy a cég semmilyen európai vagy magyar versenyjogi előírást sem sértett meg.

A versenyhivatal közleménye szerint egyelőre az erőfölénnyel való visszaélés nem bizonyított. A törvény szerint a hivatalnak 180 nap alatt kell lefolytatni a vizsgálatot, illetve indokolt esetben ezt még kétszer száznyolcvan nappal meghosszabbíthatja.

Hanganyag: Albert Dénes


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást