Jön az egységes ingatlanadó januártól

Infostart
2007. július 2. 15:30
Várhatóan 2008. január 1-jétől lép életbe az új, értékalapú ingatlanadó, amely a jelenleg létező öt ingatlan alapú adót váltaná ki. A Pénzügyminisztérium államtitkára elmondta: a tárca az új adótól nem számít a bevétel növekedésére az önkormányzatoknál.

Tátrai Miklós hangsúlyozta: a kerettörvényt a tárca készíti el, azonban az adó bevezetéséről és annak mértékéről az önkormányzatok döntenek helyi szinten.

Az öt eddigi adóból négy az önkormányzatokat gazdagította, a luxusadó pedig a központi költségvetést. Jelenleg 2,6 millió adóalany fizet 3 millió ingatlan után adót.

Az adókból az államnak és a helyhatóságoknak összesen 65 milliárd forintos bevétele származott. Az államtitkár szerint az összeg várhatóan jövőre sem változik.

Ugyanakkor azt is elmondta, hogy az adó mértéke, a kedvezmények köre és egyáltalán az adó kivetése az önkormányzatok döntésén múlik.

Több szakmai szervezet tiltakozott a korai bevezetés ellen, szerintük az érintetteknek nem lesz elég idejük arra, hogy felkészüljenek az új adószabályra.

Az államtitkár azonban azt mondta: a jogszabályt november 15-ig el kell fogadnia az Országgyűlésnek, így januárig fel lehet készülni a bevezetésére.

A Fidesz nem támogatja az ingatlanadót

A Fidesz nem támogatja sem az ingatlanadó, sem más új adónem vagy adóemelés bevezetését - jelentette ki Nyitrai Zsolt, az ellenzéki párt képviselője.

Az MSZP és az SZDSZ koalíciós megállapodása "egyértelműen az emberek kárára kötetett", mert új adónemeket és új adóemeléseket hoz - mondta Nyitrai Zsolt.

A Fidesz szerint nem megszorításokra, hanem gazdasági növekedésre van szükség, ezért adóemelések helyett adócsökkentést javasol.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást