Januártól megnyílik a villamosenergia-piac

Infostart
2007. július 2. 15:41
Július végéig születik döntés arról, hogy felbontják-e a hosszú távú áramvásárlási szerződéseket - mondta a gazdasági és közlekedési miniszter. Kóka János szerint a villamosenergia-piac teljes megnyitása javuló szolgáltatást eredményez, az ellenzék azonban úgy véli: csak dráguláshoz vezet.

Alacsonyabb árakat és nagyobb ellátási biztonságot vár a gazdasági és közlekedési miniszter az új villamosenergia-törvénytől. Kóka János elmondta: az energiapiac megnyitása után szabályozott verseny indulhat a fogyasztók kegyeiért, a verseny pedig jobb feltételeket eredményezhet a fogyasztók számára.

A gazdasági tárca árcsökkenésre számít

Mint mondta, a lakossági szolgáltatások körében 2008. január 1-jétől nyílik meg a verseny. Ennek értelmében megmarad a piacon lévő hat szolgáltató, amely köteles lesz a területén az előre bejelentett árak szerint ellátni az embereket.

A miniszter szerint azonban mellettük új szolgáltatók is megjelennek, akik egymás árai alá licitálva versenyeznek majd a fogyasztókért.

A miniszter hozzátette: a fogyasztók januártól ugyanúgy jutnak áramhoz, mint eddig, azaz aki nem szeretne szolgáltatót váltani, annak nincs szerződéskötési kötelezettsége.

Kóka János elmondta: ha a fogyasztók 7-8 százaléka új szolgáltatót választ, az már minőségi javulást és árcsökkenést eredményezhet. Hozzátette: ennél azonban több változtató fogyasztóra számít.

A liberális pártvezető hangsúlyozta: az igazi verseny megteremtéséhez a hosszú távú áramvásárlási szerződések felbontására van szükség, erről július végéig születik megállapodás.

Amennyiben nem sikerül megegyezni a szerződések megszüntetéséről, akkor is eredményes lehet a piacnyitás, mivel a villamosenergia-termelőket nyilvános pályázati értékesítésre kötelezik.

Kóka János úgy véli: a monopol helyzetű nagykereskedők így nem tudják majd felvásárolni és újraosztani a kapacitásokat.

A miniszter szólt arról is, hogy a kormány rendeletben szabályozza majd, hogy az éves energiafelhasználás mekkora hányadát képzi majd a zöld energia.

Az ellenzék szerint áremelkedés várható

A Fidesz szerint nem díjcsökkenés, hanem jelentős áramdíjemelés várható a villamosenergia-piac teljes liberalizációja után.

Az ellenzéki párt szakpolitikusa úgy véli: a kormánypártok által elfogadott villamosenergia-törvény nemcsak az ellenzék, hanem a szakmai szervezetek szerint is teljes mértékben koncepciótlan, előkészítetlen, ráadásul belső jogi ellentmondásokkal van tele.

Fónagy János hozzátette: hasonló a helyzet az ezzel egy időben elkészült, az állami vagyonról szóló törvény tervezetével is, amely lényegében a Magyar Villamos Művek ZRt. tulajdonjogának csaknem 25 százalékos privatizációját teszi lehetővé.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást