Csermely: "Ez a mélypont"

Infostart
2007. május 22. 07:26
Jövőre már magasabb lesz a gazdasági növekedés üteme, mint idén - mondta Csermely Ágnes az InfoRádió Aréna című műsorában. A Magyar Nemzeti Bank igazgatóhelyettese szerint a versenyszférában tapasztalható 10-11 százalékos béremelések miatt várhatóan több cég az árait is az inflációt meghaladó mértékben fogja növelni.

2007-ben 2,5 százalékos gazdasági növekedésre számít az MNB. Az export növekedése igen magas lesz, míg a belföldi kereslet várhatóan visszaesik - hangsúlyozta Csermely Ágnes.

Az MNB igazgatóhelyettese emlékeztetett: egy egészséges gazdaságban egyformán erős ütemben kell fejlődnie a fogyasztásnak, a beruházásnak és az exportnak.

Úgy vélekedett, hogy a gazdasági növekedést illetően idén van a mélypont. Jövőre már 2,8 százalékos növekedéssel számolnak, de előrejelzésük szerint a fellendülési folyamat lassú, elnyújtott lesz, 2009-ben várakozásaik szerint 3,5 százalék körül alakul.

Ami a bérek inflációs hatását illeti, Csermely Ágnes hangsúlyozta, hogy óriási különbség van ma Magyarországon a bruttó nominális bérköltség és a reálkeresetek között.

A versenyszférában 10-11 százalékkal emelkednek a bérek, nőnek a nyersanyag- és energiaárak, valamint az adóterhek. Az érintett vállalatok viszont az áraikat csak 3-4 százalékkal emelték, ami nyilvánvalóan a profit csökkenéséhez vezet.

"Márpedig a vállalatok nem szokták tartósan elviselni a profit összeszűkülését" - hangsúlyozta Csermely Ágnes.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Csermely Ágnes az inflációról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Csermely Ágnes a GDP-rõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást