Az öt évvel ezelőtti indulás óta mintegy 360 milliárd forintot helyeztek ki a Széchenyi-kártyák révén a kis- és középvállalkozásokhoz - mondta el az InfoRádiónak Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója. A kiadott kártyák száma megközelíti a 75 ezret, a vásárlások havi összege pedig 285 millió forintot ér el napjainkban.
Piacvezető termékké vált öt év alatt a Széchenyi-kártya - mondta az InfoRádiónak Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója.
Kifejtette: közel százezer vállalkozás igényelte a kártyát, a kiadott
kártyák száma megközelíti a 75 ezret, és mintegy 360 milliárd forintot helyeztek ki a program révén.
A Széchenyi-kártya a kis- és középvállalkozások likviditási gondjainak megoldására jött létre - emelte ki Krisán László. A KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója hozzátette: alapvetően nem áruvásárlásra, hanem az áfa-, vám- és bérkifizetésekre használják a kártyát.
A boltokban való fizetés még alacsony a pénzfelvételhez képest, ezért fontos feladat a kártyahasználatának ösztönzése - hangsúlyozta Krisán László.
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Krisán László
Gauder Milán