Az öregedés miatt élünk majd rosszabbul

Infostart
2007. április 26. 18:43
Csökkenő jólétet vizionál az egyre öregedő társadalmakban egy tanácsadócég tanulmánya. Az írás szerint a korosodó emberekből álló háztartások a megtakarítások helyett költeni kezdenek, ami hatással lehet a gazdaságra.

Az egyre több nyugdíjas miatt élünk majd rosszabbul - állítja legfrissebb tanulmányában a McKinsey tanácsadó cég. Az írás szerint, ahogy öregszenek a társadalmak, úgy csökkenek a megtakarítások, ez pedig az életszínvonal eséséhez vezethet.

A pesszimista jóslat szerint egyre több lesz az olyan, ötven évesnél idősebbekből álló háztartás, ahol az addigi spórolás helyett költeni kezdenek, és a korábbi megtakarításokat is felélhetik. Ennek jelei már Olaszországban és Japánban is mutatkoznak.

Ez azért okoz gondot, mert ennek következtében szűkülnek a hitelforrások, a gazdaság szereplői pedig egyre drágábban juthatnak majd kölcsönökhöz. A probléma elsősorban a nyugati, jóléti társadalmakat érinti, azokban az államokban, ahol fiatal a lakosság, ez a probléma nem jelentkezik.

A tanulmány szerint a bajt csak úgy lehet elkerülni, ha a kormányok és a lakosság is növeli megtakarításait. Az írás azt szorgalmazza, hogy az országok ösztönözzék a versenyt és a beruházásokat.

A dokumentum nem foglalkozik ugyanakkor a fogyasztással, mert ha fogyaszt a társadalom, akkor nő a kereslet, több árura van szükség a piacon. Az igények kielégítéséhez többet kell termelni, több ember munkájára is szükség van, a több munkás pedig több adót jelent, egyúttal újabb források is keletkeznek újabb befektetésekhez.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást