A magyar adórendszer amerikai szemmel

Infostart
2007. március 8. 13:08
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara regionális adókonferenciáján nagyvállalatok és tanácsadó cégek képviselői a társasági adó- és áfaszabályozás számukra kedvező módosításairól tárgyaltak.

Bienerth Gusztávot, a kamara elnöke az InfoRádióban azt mondta: az egyik legmagasabb társasági adót a régióban Magyarországon találjuk. A probléma azonban nem csak a mértékével van. Bonyolult is, így igen nehéz a végrehajtása, és nem is túl hatékony.

Az áfa tekintetében a középmezőnyben vagyunk, Magyarország azonban kihagy egy lehetőséget, amellyel segíthetné a kis- és közepes vállalkozásokat. Nem alkalmazza azokat a kedvezményes adókulcsokat, amelyeket az Európai Unió megengedne.

A szakember hangsúlyozta: az adórendszer jelentősen befolyásolja a vállalatok, a régiók és egy ország versenyképességét. Magyarországon az elmúlt időszakban azonban olyan sűrűn változtak az adózási szabályok, hogy azok sokat nehezítettek a vállalatok helyzetén.

A cél az adózók körének szélesítése

A Pénzügyminisztérium államtitkára elmondta: adóreform-lépések 2009-től várhatók, az adókulcsok illetve az adóterhelés csökkentése azonban csak akkor lehetséges, ha sikerül szélesíteni mind az egyéni, mind a társasági adózók körét.

Tátrai Miklós erről az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) budapesti adókonferenciáján beszélt.

A jelenlegi 38,1 százalékos, GDP arányos adóterhelés 2010-re 37 százalékra csökkenhet - jelentette ki Tátrai Miklós.

Az államtitkár elmondta: Magyarországon kevesen fizetnek személyi jövedelemadót és társasági adót is.

A 4,3 millió személyi jövedelemadó bevallóból 3 millióan adóznak, a 320 ezer társasági adóbevallást készítő cég közül pedig 125 ezer fizet társasági adót - közölte Tátrai Miklós.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást