A közbeszerzések értéke 2006-ban megközelítette a 2.000 milliárd forintot, mintegy 500 milliárddal, 30 százalékkal haladta meg a 2005. évit - mondta Berényi Lajos, a Közbeszerzések Tanácsának elnöke.
Hozzátette: a tavalyi egyszerű eljárások számbavétele májusban fejeződik be, ezek becsült értéke 300 milliárd forint.
Berényi Lajos szerint az idén két ellentétes tendencia határozza meg a közbeszerzési piacot.
Egyrészt az uniós pályázatok aránya és értéke jelentősen emelkedhet, másrészt a gazdasági fejlődés lassulása, és a szigorító pénzügyi intézkedések miatt az önkormányzatok és központi költségvetési szervek beszerzései jelentősen csökkenhetnek.
Ezért a közbeszerzések értéke 2007-ben legfeljebb csekély mértékben emelkedik.