A piaci elemzők nagy többsége nem számít arra, hogy a Monetáris Tanács hétfői ülésén emelné a jelenleg nyolc százalékos alapkamatot - derül ki a Reuters felméréséből.
A megkérdezett szakemberek szerint véget ért a kamatemelési ciklus, és a tanács következő lépése már a kamatcsökkentés lesz.
Erre azonban a várakozások szerint, csak a jövő év második felében kerülhet sor, azt követően, hogy levonul az év eleji áremelkedési hullám.
Az elemzői konszenzus szerint jövőre összesen 75 vagy 100 bázisponttal csökkenhet majd az alapkamat.
A héten kilenchónapos csúcsra erősödött forint javította az inflációs kilátásokat, de az éves átlagos infláció 2008-ban, az MNB előrejelzéséhez hasonlóan, az elemzői konszenzus szerint továbbra is jóval a 3 százalékos cél felett, 3,8 százalékra várható. 2009-ben azonban 3,1 százalékra csökkenhet.
Változott a szakemberek előrejelzése a forint-euró árfolyammal kapcsolatban is. Míg egy hónappal ezelőtt még 260 forinttal számoltak a következő évre, mára már 255-re csökkentették előrejelzésüket.
A kiigazító intézkedések hatására az átmenetileg gyorsuló infláció mellett lassulni fog a gazdasági növekedés.
2,5 százalékos GDP-bővülés
A Reuters által megkérdezett elemzők szerint az idei negyedik negyedéves 3,5 százalékos éves növekedési ütem után a jövő évi átlagos gazdasági növekedés már csak 2,5 százalékos lesz.
2008-ra sem várnak áttörést a szakemberek: az előre jelzett 2,8 százalékos ütem mélyen az elmúlt évek rátái, és a környező országok várt növekedési szintjei alatt marad majd.
Az elemzők azonban továbbra is hitelt adnak annak a kormányzati ígéretnek, hogy a GDP-arányos államháztartási hiány jövőre 6,8 százalékra csökken az idei 10,1 százalékról.
Az euró bevezetését azonban továbbra is csak 2014-re várják a szakértők.
Egy november végi Reuters-felmérés szerint valamennyi új európai uniós tagállam, beleértve a jövőre csatlakozó Bulgáriát és Romániát is, előbb vezeti be az eurót, mint Magyarország.