Autópálya-építés - vissztérés a realitásokhoz

Infostart
2006. december 14. 10:10
Már biztos, hogy 2007. és 2013. között nem kezdenek hozzá az M9-es autópálya építéséhez forráshiány miatt. A Nemzeti Autópálya Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta: a politikai szereplők által megígért fejlesztésekért a cég nem vállalja a felelősséget.

A következő hét évben 2.200-2.300 milliárd forint értékben épülhet autópálya Magyarországon - mondta az InfoRádióban Reményik Kálmán. A pontos akcióterv január közepére készül el.

Ez az összeg sem elegendő mindazokra az útszakaszokra, amelyet korábban a politika megígért. Reményik Kálmán szerint a politika szereplői nem terveket vetítenek elő, hanem a társadalmi igényeket jelenítik meg.

Mint mondta, néha elkövetik azt a hibát, hogy ezeket az elvárásokat saját igényként azonnal kommunikálják. Ebből születnek azután a sok száz kilométeres autópálya-tervek.

Rámutatott: ilyenkor vissza kell térni az anyagi és a műszaki realitásokhoz.

Az NA Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint jelenleg nem lenne szerencsés, ha ennyi autópálya épülnek egyszerre az országban.

Épp ezért nem kezdenek hozzá az M9-es autópálya építéséhez, amely Soprontól előbb dél felé haladna, majd Nagykanizsától Szeged felé tartana.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást