Több mint 2 milliárdot fizettek, hogy többet füstölhessenek

Infostart
2006. december 11. 17:55
A Pénzügyminisztérium megbízásából eljáró Vertis-csoport hétfői árverésén az értékesítésre felkínált 1,2 millió tonnás szén-dioxid kibocsátásra feljogosító kvótából 1,197 millió tonnát értékesített - mondta el az InfoRádiónak a Vertis vezérigazgatója. Baráth Barna hozzátette: a sikeres értékesítés a magyar állam számára 2,3 milliárd forint bevételt jelent.

Az aukcióra felkínált szén-dioxid kibocsátásra feljogosító kvótánál végül 3.000 egységgel kevesebbet értékesítettek, hogy maximalizálni tudják az aukciós árat - mondta Baráth Barna, megjegyezve, hogy több mint 3,4 millió tonnára érkezett vételi ajánlat.

Az aukció záró ára 7,42 euró lett egységenként, amelynek fényében sikeresnek mondható az árverés, hiszen az azonnali piacokon hétfőn délelőtt 6,6-6,8 euró között mozgott a szén-dioxid kibocsátási kvóta ára - hangsúlyozta Baráth Barna.

A Vertis vezérigazgatója szerint Európa minden részéről jelentkeztek vevők az internetes aukcióra, hogy pontosan kik voltak a licitálók, azt azonban nem tudják, mivel "vak aukció" volt.

Európa nagy szén-dioxid kibocsátó cégei mellett valószínűleg ott voltak a befektetési és kereskedelmi bankok, illetve a brókerek is.

Az európai szén-dioxid kibocsátási kvóta kereskedelmében a magyar állam a 2005-2007-es időszakra vetítve összesen 2,4 millió egységet értékesíthet.

A mostani aukció után maradt, több mint 1,2 millió egységet 2008 tavaszáig tudja értékesíteni az állam.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást