A Shell engedett az orosz államnak

Infostart
2006. december 11. 13:38
Hatásos volt az orosz állam nyomása. A Shell olajcég a hónapokig tartó huzavona eredményeként beadta a derekát és most már hajlandó bevenni társnak a Gazpromot a világ legnagyobb gázkitermelő mezőjében.

A Reuters hírügynökség meg nem nevezett forrásokra hivatkozva közölte, hogy a Shell felajánlotta a Gazpromnak: hajlandó 25 százalékra csökkenteni eddigi 55 százalékos részesedését a 20 milliárd eurósra becsült Szahalin-2 gázkitermelésben.

Jelenleg a Shell a többségi tulajdonos, két kisebb partnere pedig a japán Mitsui és Mitsubishi konszern, 25, illetve 20 százalékos részesedéssel.

Hivatalosan a Shell szóvivője csak annyit mondott, hogy cége vezérigazgatója találkozott a Gazprom elnökével és Viktor Kristenko orosz energiaügyi miniszterrel és a találkozón a Szahalin-projektről volt szó.

A Gazprom szóvivője viszont azt is elmondta, hogy a Shell több javaslattal is előállt a találkozón.

Az eredetileg tíz milliárd eurósra becsült befektetésre - amely már ezzel az összeggel is a legnagyobb külföldi befektetés lett volna Oroszországban - a Shell még akkor kapott engedélyt, amikor az oroszok mindenáron több külföldi tőkét akartak bevonni a gazdaság erősítésére.

Azóta azonban a folyamatosan magas energiaárak miatt az orosz kincstár évről évre növekvő bevételekhez jut és az elmúlt két és fél évben Oroszország visszafizette külföldi adósságainak csaknem háromnegyedét.

Moszkva most megpróbálja újratárgyalni a külföldi energiacégekkel korábban megkötött szerződéseket, hogy orosz vállalatok is részesedjenek azokból.

A Shell Szahalin-projektje ellen tavasszal indult az orosz környezetvédőknek az a kampánya, amely az elemzők szerint része a brit-holland cégre gyakorolt nyomásnak.

A két japán cég - akiknek részesedése szintén csökkenne, ha létrejön a megállapodás - egyelőre nem kommentálta a hírt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást