Egy átlagos német háztartás tavaly 33 700 eurós - vagyis nagyjából nyolc és fél millió forintos - nettó jövedelemmel rendelkezett, ez abszolút értékben 30 százalékkal haladja meg az 1991-es 26 ezer eurós szintet. Ugyanakkor az inflációval korrigált reálérték 2 százalékkal elmarad az 1991. évitől.
Mint minden statisztika, ez is kissé csalóka, mert a számításban nem vették figyelembe, hogy a háztartások átlagos mérete az újraegyesítés óta csökkent. Ezt is beszámítva, az egy főre jutó nettó átlagjövedelem 22 500 euró volt tavaly, 35 százalékkal több az 1991-esnél, és ez vásárlóerőben éppen 2 százalékos növekedés 14 év alatt.
Ugyanezen idő alatt a német GDP évente átlagosan 1,36 százalékkal, azaz összesen 20,8 százalékkal nőtt.
A GDP és a reáljövedelmek növekedése közötti különbség azt jelzi, hogy az elsősorban exportra támaszkodó, külföldön terjeszkedő német cégek számára fontosabb a költségcsökkentés, mint a hazai piac vásárlóereje.
A két világrendszer versenyének megszűntével, a kilencvenes évek elejétől elmúlt az a politikai nyomás, amely korábban a "fogyasztói társadalom" dinamikáját
ösztönözte a világ nyugati felén, állítják az elemzők.
A kilencvenes évek eleje óta a német szakszervezetek, a nagy munkanélküliség és a termelés külföldre helyezésének fenyegetése miatt olyan kollektív szerződéseket kötnek, amelyek alapján a reálbér csökken, a munkaidő hosszabbodik, de még így is munkahelyek százezrei szűntek meg.