A SOLVO és a FreeSoft lett az év vállalata

Infostart
2006. november 21. 19:40
A SOLVO Biotechnológiai ZRt. és a FreeSoft Szoftverfejlesztő és Számítástechnikai Szolgáltató NyRt. kapta az idén a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület "Év Vállalata Díját".

Az immár kilencedik éve adományozott díj a kockázati tőke iparág elismerését fejezi ki a kimagasló gazdasági teljesítményt nyújtó hazai kis- közép- és nagyvállalatoknak. A díjjal az egyesület azt próbálja megmutatni, hogy a kockázati tőkével gyorsabban, eredményesebben, sikeresebben lehet fejlődni, növekedni - mondta az InfoRádiónak Oláh László, az egyesület elnöke.

A díj odaítélésénél több szempontot mérlegelnek, a stratégiai szempontok éppúgy számítanak, mint a menedzsment felkészültsége, a jövedelmezőség, az árbevétel növekedésének üteme, illetve a technológiához való kapcsolódás - hangsúlyozta Oláh László.

Az idei díjazottak között több technológiaintenzív területen működő vállalat van. Külön öröm, hogy olyan cégeket tudunk felmutatni, amelyek adott esetben akár globális szinten is technológiai vezetőnek számítanak - jegyezte meg a szervezet vezetője.

A kisvállalati kategóriában a SOLVO Biotechnológiai ZRt.-nek ítélt "Év Vállalata Díj" mellett szakmai elismerésben részesítették a Thales ZRt.-t és az Arcus Interactiv Group ZRt.-t.

A középvállalati kategóriában a FreeSoft Szoftverfejlesztő és Számítástechnikai Szolgáltató NyRt. lett az év vállalata, de elismerést kapott a Grafika Press Nyomdaipari ZRt. is. A nagyvállalatok közül az Állami Nyomda NyRt. kapott elismerő oklevelet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást