"Magyarországon nagyobb az adóteher, mint a térségben"

Infostart
2006. november 15. 07:18
Az OTP alelnöke szerint továbbra is a bevétel-orientáltság a legnagyobb hibája a konvergenciaprogramnak. Spéder Zoltán, aki a bank vezérigazgató-helyettese is egyben, az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: ettől függetlenül jó, hogy van egy ilyen csomag, és most már csak az a fontos, hogy végre is hajtsák.

A gazdasági egyensúly megteremtésére, stabilizációra szükség van, alapvető kérdés, hogy sikerül-e a költségvetési hiány előirányzott csökkenését elérni - hangsúlyozta Spéder Zoltán. Az OTP alelnöke emlékeztetett arra, hogy a program szerint 2007-ben 6,8 százalékra, 2008-ban pedig 5 százalék alá kellene csökkennie a költségvetési hiánynak.

"Mindenképpen pozitív, hogy van egy csomag, mindenképpen pozitív, hogy van egy konvergencia program, amit a brüsszeli testületek, bár fenntartásokkal, de elfogadtak" - fogalmazott Spéder Zoltán, megjegyezve, hogy már csak a program sikeres megvalósítását szeretnék látni.

Továbbra is kockázatnak és hiányosságnak tartják azonban, hogy a program erőteljesen bevételorientált, ami terhet jelent a gazdasági szereplőknek és a lakosságnak is. Spéder Zoltán szerint Magyarországon az adóterhelés magasabb, mint a térség más országaiban: míg az új EU-tagországok esetében átlagosan 34,3 százalék a GDP-arányos adóbevétel, addig Magyarországon ez 40 százalék körül van.

A megszorító intézkedések persze nem csak közvetlenül, hanem közvetve is érintik a bankszektort. Az OTP jövőre a lakossági bankbetétek növekedésének lassulását és a hitelkereslet visszaesését várja.

A bank előrejelzései szerint míg a háztartási hitelek az idén a GDP 4,2 százalékát érik el, addig jövőre ez az arány 3 százalékra csökken. A lakáshitelek 2005-ös 20 százalékos, és idei 16 százalékos állománynövekedése után 2007-re csak 6,5 százalékos növekedést várnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Spéder Zoltán a konvergenciaprogramról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Spéder Zoltán a lakossági piacról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást