Megjelent a legnagyobb magyar vállalatok első elszámoltathatósági rangsora, amely a cégek társadalmi felelősségvállalásának mutatója. A fogalmat egy, a Napi Gazdaság társszervezésében rendezett konferencián mutatták be.
A Napi Gazdaság felelős szerkesztője az InfoRádióban elmondta: a vállalatok társadalmi felelősségvállalása azt jelenti, hogy egy cég üzleti stratégiájának megvalósítása során a társadalmi értékeket is szem előtt tartja.
A vállalat ennek érdekében együttműködik az alkalmazottaival, a szállítóival és a környék lakosságával; vagy például környezetkímélő terméket fejleszt - tette hozzá Süle László.
A fogalom Magyarországra a multinacionális cégeken és az állami vállalatokon keresztül érkezett.
A magyar vállalati rangsor első öt helyezettje a Magyar Telekom, a MOL, az MVM, a TVK és az Audi Hungária.