A szervezet csütörtökön mutatta be jelentését a tavalyi állami büdzsé végrehajtásáról.
Ennek kapcsán Kovács Árpád az InfoRádióban elmondta: a költségvetés egyetlen óriástételnél, a társadalombiztosítási kiadásoknál "szállt el", ez azonban bénítóan hatott más területekre is.
A büdzsé finanszírozhatóságát különböző vagyonelemek értékesítésével biztosította a kormány. Így folytatódhattak az autópálya-építések.
Kovács Árpád szerint a pénzügyi kormányzat sokat dolgozott, az egyensúlytalanság nem rajtuk múlott, hanem azon, hogy nem elég hatékony az államháztartás rendszere.
A politikai döntések kapcsán az ÁSZ elnöke azt mondta: érdemes lenne megvizsgálni, hogy az egyes határozatok után néhány héttel milyen kiadások terhelték a büdzsét.
Hangsúlyozta: a minisztériumok igazgatása kapcsán nem javult a fegyelem.
A számvevők ugyanazokon a helyeken visszatérően ugyanazokat a problémákat állapították meg.
Kovács Árpád úgy vélte, hogy javítana a helyzeten, ha a tárcák ugyanazokkal a megbízható köztisztviselőkkel dolgoznának, és nem szerveznék át évente kétszer a pénzügyi apparátusukat.