eur:
393.87
usd:
365.14
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Minden, amit az új adókról tudni kell

A szolidaritási adó bevezetése nem egy szimpla adóemelés, mivel annak adóalapja is magasabb lesz, mint a társasági adó alapja - mondta az InfoRádióban a Deloitte Rt. adószakértője, aki szerint az elvárt minimumadó hatására egyre kevesebb cégnek éri majd meg igénybe venni a társasági adóhoz kapcsolódó kedvezményeket.

Oszkó Péter elmondta: míg a társasági adótörvény kedvezményt nyújtott azoknak a vállalkozásoknak, amelyek megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatnak, vagy beruházást valósítanak meg, az elvárt adó "bűnösnek kiáltja ki" azokat, akik igénybe veszik a kedvezményeket.

A jogszabály így megbünteti azokat, akik eddig komolyan vették a társasági adó kedvezményeit.

Az adószakértő elmondta azt is: a takarékbetét, a folyószámla, a kötvény és a befektetési jegy után is meg kell fizetni a kamatadót, vagyis az elért jövedelem 20 százalékát.

A belföldi hitelintézetek ügyfeleinek azonban a jövedelmet nem kell szerepeltetniük az adóbevallásukban. Az adót a pénzintézet automatikusan levonja a kamatjövedelemből.

Akik azonban külföldön fektetik be pénzüket, azoknak be kell vallaniuk a kamatokból származó bevételüket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×