Lakásvásárlás: inkább deviza-, mint állami hitel

Infostart
2006. július 27. 04:52
Az év első öt hónapjában negyedével kevesebb államilag támogatott lakáshitelt vettek fel az emberek, mint az elmúlt év azonos időszakában. Devizahiteleket azonban másfélszer annyit vettek fel az emberek, mint tavaly.

A DEM Információs és Gazdaságkutató Iroda jelentéséből kiderül, hogy a forint árfolyamának gyengülésével nemcsak a deviza alapú kölcsönök törlesztő részlete emelkedik. A jegybanki alapkamat emelésével a forinthitelekért is többet kell fizetni.

A devizahitelek egyre vonzóbbak a lakásvásárlók számára - mondta az InfoRádióban a cég ügyvezető igazgatója. Az államilag támogatott, forint alapú hiteleket ugyanis használt lakásokra legfeljebb 5 millió forintig lehet felvenni.

A hitelt ráadásul könnyebb is felvenni - közölte Varga Dénes.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást