Tőzsdei mélyrepülés

Infostart
2006. június 26. 18:21
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe csaknem 300 ponttal esett, így az európai fejlődő piacok között a nap vesztesének számító török részvényindex mellett a BUX volt az, amely jelentősebben gyengült. A korrekcióhoz a Portfolio.hu elemzője szerint egy komoly fordulat kellene.

A BUX hétfőn 19.103 pontig esett, ami mintegy 1,5 százalékos gyengülést jelent. Pallagi Róbert, a Portfolio.hu elemzője szerint ráadásul a pozitív amerikai nyitást követően sem érkezett erőteljesebb vételi érdeklődés.

Az alacsony forgalom azt mutatja: megkezdődött a nyári pangás - tette hozzá a szakember.

Magas forgalmat egyedül az OTP piacán lehetett látni, itt 4 százalékos volt az esés, így 5.190 forinton fejezték be a napot a bankpapírok.

Az OTP mellett még a Magyar Telekom esett jelentősen: közel 3 százalékos gyengülés után 800 forint alákerült a kurzus.

A korrekcióhoz komoly fordulat kell


Az elemző szerint a korrekcióhoz egy igen komoly fordulatnak kellene beállnia a fejlődő piacokon, hiszen az esést alapvetően az motiválta, hogy megindult a tőkekivonás a korábban jól teljesítő részvénypiacokról.

Ameddig nem tér vissza a korábban jellemző kockázatvállalási hajlandóság, addig nem várható komolyabb fordulat sem a magyar részvénypiacon, sem a régióban - hangsúlyozta Pallagi Róbert.

A forint árfolyama hétfőn elég hektikusan alakult: 279,8-281,2 között mozgott délután az euróval szemben.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást