A kínai "rabszolgák" egymillió amerikai munkáját veszik el?

Infostart
2006. június 9. 11:22
"Kína azzal, hogy nem tartja be a nemzetközi munkajogi előírásokat, legalább egymillió amerikait foszt meg állásától" - véli a legnagyobb amerikai szakszervezeti szövetség, amely az ügyben panasszal fordult a Fehér Házhoz. A szervezet gazdasági szankciókat szeretne.

A panaszt az AFL-CIO szövetség, valamint egy demokrata és egy republikánus képviselő írta alá, és ebben arra kérik az elnök kereskedelmi megbízottját, hogy gazdasági szankciókkal kényszerítse rá Kínát a munkajogi szabályok betartására.

Az AFL-CIO nem csak Amerika legnagyobb, de egyben legbefolyásosabb szakszervezeti szövetsége, kilenc millió taggal, illetve 53 Egyesült Államokbeli és kanadai tagszervezettel.

"Kínában éhbérért dolgoztatnak"

Robert Trumka, az AFL-CIO titkára szerint Kínában éhbérért foglalkoztatják a dolgozókat, és szinte semmilyen munkajogi előírást nem tartanak be, így akkora hatékonysággal tudnak működni a nagy élőmunka igényes gyárak, hogy emiatt egyre több amerikai cég helyezi oda gyártókapacitásait.

Trumka a kínai gyakorlatot erkölcsileg visszataszítónak és gazdaságilag veszedelmesnek minősítette.

A beadványban - amelyet a Columbia Egyetem egyik jogászprofesszora szerkesztett - arra kérik Bush elnököt, hogy a Világkereskedelmi Szervezet számára is elfogadható szankciókat léptessen életbe.

Valószínűleg nem lesz érdemi intézkedés

A beadvány arra nem is tér ki, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi deficitje Kínával szemben a 2003-as 109 és a 2004-es 158 milliárd dollárról tavaly 200 milliárd dollárra nőtt.

Bush elnök nemrég azt a Henry Paulsont nevezte ki új pénzügyminiszterének, aki a szorosabb kínai gazdasági kapcsolatok egyik közismert szószólója az Egyesült Államokban, így elemzők szerint a szakszervezeti szövetség mostani beadványára ha a Fehér Ház reagál is, az valószínűleg csak látszatintézkedés lesz.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást