eur:
393.93
usd:
364.68
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

A bankok a széfajtót sem tudják becsukni a sok pénztől

A bankszektor bizonyos lélektaninak tekintett határokat lépett át fejlődésében 2006 első negyedévében - állapította meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a pénzügyi szektor fejlődéséről készült negyedéves jelentésében.

A PSZÁF első helyen azt emeli ki, hogy folytatódott a bankszektor rendkívül gyors növekedése.

A mérlegfőösszeg három hónap alatt 6,22 százalékkal növekedett, 17.565 milliárd forintról 18.659 milliárd forintra.

Tizenkét hónap alatt több mint háromezer milliárd forinttal nőtt a banki eszközök értéke, ez 21,5 százalékos éves növekedésnek felel meg, pedig az első negyedévre az alacsonyabb növekedés a jellemző.

Tavaly az első negyedévében három, 2004. első három hónapjában pedig 2,2 százalékkal nőtt a bankok mérlegfőösszege, miközben az éves növekedési ütem 17,8 százalék, illetve 11,5 százalék volt.

Az elemzés további gyorsuló növekedésre számít, bár megjegyzi, hogy a rendkívül magas növekedési ütemben szerepet játszott a hazai valuta árfolyamának alakulása is.

A forint az euróhoz képest az időszak végére 4-5 százalékot romlott, valamivel kisebb volt a romlás mértéke a svájci frankhoz képest.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×