Csökkent a munkanélküliség Németországban

Infostart
2006. május 31. 12:28
Németországban májusban tovább csökkent az állástalanok száma. Noha a tavasz már évek óta némi enyhülést jelent a munkanélküliség szempontjából is, idén a szezonális javuláson túl is jelentős mértékben nőtt a frissen elhelyezkedők száma - jelenti az InfoRádió németországi tudósítója.

Jelenleg 4 millió 535 ezer a hivatalosan regisztrált németországi munkanélküliek száma, negyed millióval kevesebb, mint a múlt hónapban.

Nürnbergben a központi munkaügyi hivatal elnöke az adatok ismertetésekor hangsúlyozta, hogy a javulás folyamata már az év eleje óta töretlen, ami derűlátásra ad okot, és azt jelzi, hogy siker koronázza a nagykoalíciós kormány munkahelyteremtő erőfeszítéseit.

Habár az egykori NDK-ban még ma is lényegesen magasabb az állástalanok aránya, mint a nyugati tartományokban, az országos átlag májusban 7 tized százalékkal, már valamivel 11 százalék alá csökkent.

A bíztató adatok közzétételével szinte egy időben kezdte meg a kormány Berlinben a munkanélküli segély feltételeinek szigorításáról szóló tárgyalásokat. A kormány célja az volna, hogy nagyobb mértékben sikerüljön rábírni a már régóta munka nélkül lévőket a felajánlott álláslehetőségek elfogadására.

Sajtóértesülések szerint már a Szociáldemokrata Párt sem zárkózik el az elől, hogy az ajánlatok rendszeres visszautasítóitól teljes egészében megvonják a munkanélküli segélyt. A jelenlegi rendelkezések értelmében ugyanis ilyen esetekben csupán átmeneti időre függesztik fel a segély folyósítását.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást