Fenntartható fejlődés: amiről nem tudnak a magyarok

Infostart
2006. május 30. 13:16
A fenntartható fejlődés fogalmát egy 1987-es ENSZ-jelentés vitte be a köztudatba, ám sok környezetvédő szerint a két szó ilyen összekapcsolása önmagában is ellentmondás. A magyar lakosság háromnegyede viszont még nem is találkozott ezzel a kifejezéssel - derül ki a Gfk Hungária felméréséből.

A piackutató igazgatója az InfoRádióban azt mondta: egy felmérés szerint a magyar lakosságnak mindössze egynegyede hallott már a fenntartható fejlődés gondolatáról, az így válaszolók közül is csak minden nyolcadik nyilatkozott úgy, hogy tudja mit jelent a fogalom.

Amikor definiálni kellett a fenntartható fejlődést, minden harmadik válaszoló a környezetvédelemmel azonosította a fogalmat - közölte Kozák Ákos. A második legtöbb válasz a gazdaságfejlesztésre érkezett.

A felmérésből kiderült az is, hogy az emberek többségét nem érdekli, hogy egy termék a fenntartható fejlődés szellemében készült-e.

Az emberek többsége szerint az államnak óriási szerepe van a fejlődés fenntartásában, amelyet megfelelő kutatás-fejlesztéssel, illetve oktatással, és a fogyasztóvédelem támogatásával segíthet.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást