Óriásosztalékot fizet a tőzsde

Infostart
2006. május 25. 11:31
A Budapesti Értéktőzsde, mint részvénytársaság, a tavalyi évre a száz forint névértékű részvényekre 437 forint osztalékot fizet a tulajdonosoknak.

A szerdai közgyűlésen a tulajdonosok elfogadták az igazgatóság arra vonatkozó javaslatát, hogy a BÉT 2005-ös 2,3 milliárd forintos eredményét teljes egészében fizessék ki osztalékként - mondta az InfoRádiónak Horváth Zsolt, a BÉT vezérigazgatója.

A vezérigazgató szerint a döntés összhangban van a BÉT stratégiájával.

"Az árutőzsde megvásárlása saját forrásokból 2005-ben megtörtént, a Keler, a központi elszámolóház megvásárlása azonban bizonytalan időre tolódott, ezért döntöttek ebben a helyzetben a tulajdonosok a teljes eredmény kifizetése mellett" - mutatott rá Horváth Zsolt.

A BÉT részvényeinek 68,8 százaléka osztrák tulajdonban van, a két legnagyobb magyar tulajdonos pedig az Erste Befektetési Rt. és a Concorde.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást