Drasztikusan emelkedhet a gáz ára

Infostart
2006. május 24. 08:03
A kormány várhatóan fokozatosan vezeti be az új gáztarifa-rendszert, melynek keretében akár 30 százalékkal is drágulhat a gáz ára.

A Népszabadság úgy tudja, 25-30 százalékos áremelést tervez a kabinet. Július elsején a tarifamódosításon túl a hatósági gázárakat is a nemzetközi viszonyokhoz kívánják igazítani és elképzelhető, hogy év közben a termék 15 százalékos áfája 20 százalékra emelkedik.

Kormányzati körökben a várható áremelkedést elsősorban az Európai Unió előírásaival magyarázzák, ugyanakkor tény, hogy a gázár-támogatásra fordítható pénz is elfogyott.

A jelenlegi rendszer, különböző mértékben ugyan, de minden lakossági gázfogyasztót támogat a költségvetésből.

A koalícióra készülő pártok elképzelése szerint az alanyi jogon járó támogatás 1500 köbméteres éves fogyasztás felett megszűnik, e kategóriában júliustól csak a szociálisan rászorultak kapnak árkedvezményt.

Ebbe a körbe tartozhatnak a rendszeres szociális segélyben részesülők, a tartósan munka nélkül lévők, a három vagy több gyereket nevelő nagycsaládosok, a rokkantak, az 50 ezer forint alatti nyugdíjban, időskorúak járadékában, rendszeres szociális járadékban részesülő idosek vagy a gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak.

Az év második felétől ennek alapján feltehetőleg az önkormányzatok feladata lesz a gázártámogatás kedvezményezettjeinek meghatározása.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bartha Judit, a GKI Energiakutató munkatársa
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gázár-emelkedés - az InfoRádió összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást